Az idő múlásának érzékelése, a múlt eseményeinek kategorizálása és a jövő előrejelzése az emberi civilizáció alapvető törekvései közé tartozik. Ezen törekvések során alakultak ki azok a fogalmak és rendszerek, amelyek segítségével értelmezni tudjuk a világot és helyünket benne. Az éra szó az egyik ilyen kulcsfontosságú fogalom, amely nem csupán a mindennapi nyelvben, hanem a tudományos diskurzusban is meghatározó szerepet játszik, különösen a földtörténeti korbeosztás kontextusában.
Köznyelvi értelemben az éra egy hosszabb időszakot jelöl, amelyet valamilyen jelentős esemény, jellemző vagy uralkodó szemléletmód határoz meg. Gondolhatunk itt például a „felvilágosodás érájára”, a „digitális érára” vagy egy személy életének „új érájára”. Mindezekben az esetekben az éra egyfajta korszakhatárt jelöl, egy olyan periódust, amelynek sajátos vonásai vannak, és amely különbözik az előtte és utána következő időszakoktól. Ez a fogalom azonban sokkal mélyebben gyökerezik a tudományos gondolkodásban, különösen a geológia és az őslénytan terén, ahol a Föld történetének hatalmas időtartamát strukturálja.
Az éra fogalma a geológiai időskálán
A geológiai időskála a Föld történetének kronológiai rendszerezésére szolgáló eszköz, amely a bolygónk kialakulásától napjainkig tartó 4,54 milliárd évet osztja fel különböző egységekre. Ez a felosztás nem önkényes, hanem a kőzetekben megőrződött események, a fosszíliák és a radiometrikus kormeghatározás adatai alapján történik. A hierarchia élén az eonok állnak, amelyeket érákra, az érákat periódusokra, a periódusokat pedig korokra és korszakokra osztanak. Az éra tehát az eonoknál rövidebb, de a periódusoknál hosszabb időegység, amely a Föld életének nagyobb, összefüggő fejezeteit reprezentálja.
A geológiai értelemben vett érákat gyakran globális léptékű változások, például jelentős kihalási események, a kontinensek mozgásának drámai fázisai vagy az éghajlat radikális eltolódásai határozzák meg. Ezek az események alapjaiban változtatták meg a bolygó ökológiai rendszereit és az élet formáit, így egy-egy éra végén gyakran új állat- és növénycsoportok emelkedtek fel, míg mások eltűntek. Az érát definiáló kritériumok tehát nem csupán időbeli, hanem biológiai és geológiai szempontból is jelentősek.
„A geológiai időskála olyan, mint egy hatalmas könyvtár, ahol az eonok a polcok, az érák a könyvek, a periódusok a fejezetek, a korok pedig a bekezdések. Mindegyik egység a Föld történetének egyedi történetét meséli el.”
Az eonok és az érák hierarchiája
Mielőtt mélyebben belemerülnénk a konkrét földtörténeti érákba, érdemes áttekinteni a geológiai időskála teljes hierarchiáját, hogy az éra helyét és jelentőségét pontosabban megérthessük. A legnagyobb időegység az eon. Két fő eont különböztetünk meg: a prekambriumot (amelyet néha Archaikumra és Proterozoikumra osztanak, bár a Hádész eon is létezik a Föld kialakulásától számítva) és a fanerozoikumot.
A prekambrium a Föld történetének mintegy 88%-át teszi ki, a bolygó kialakulásától (kb. 4,54 milliárd évvel ezelőtt) a kambriumi robbanásig (kb. 541 millió évvel ezelőtt) tart. Ez az az időszak, amikor az első óceánok, a légkör és az élet első, egysejtű formái megjelentek. A fanerozoikum eon, ami „látható életet” jelent, mintegy 541 millió évvel ezelőtt kezdődött, és a mai napig tart. Ez az az eon, amelyben a komplex, többsejtű életformák, beleértve az embereket is, kialakultak és fejlődtek. A fanerozoikum eont három fő érára osztjuk:
- Paleozoikum (óidei)
- Mezozoikum (középidei)
- Kainozoikum (újdei)
Ezek az érák mindegyike további periódusokra oszlik, amelyek még specifikusabb időszakokat jelölnek a Föld történetében. A periódusok is kisebb egységekre, korokra és korszakokra bonthatók, amelyek még részletesebben írják le az adott időszak geológiai és biológiai jellemzőit. Ez a rétegzett rendszer teszi lehetővé a tudósok számára, hogy rendkívül pontosan datálják és jellemezzék a múlt eseményeit.
Az időmérés módszerei és az érák definiálása
Hogyan határozzák meg a tudósok ezeket a hatalmas időegységeket és azok határait? A radiometrikus kormeghatározás a legpontosabb módszer a kőzetek abszolút korának meghatározására. Ez a technika az instabil radioaktív izotópok bomlási sebességét használja fel, amelyek állandó ütemben alakulnak át stabil leányizotópokká. Az urán-ólom, kálium-argon és szén-14 módszerek a leggyakrabban alkalmazottak, különböző időskálákon.
Emellett a sztratigráfia, azaz a kőzetrétegek tanulmányozása is kulcsfontosságú. A rétegek sorrendje (az úgynevezett szuperpozíció elve) segít a relatív időrend megállapításában: az alsóbb rétegek általában idősebbek a felsőbbeknél. A fosszíliák, különösen az úgynevezett vezérfosszíliák (olyan élőlények maradványai, amelyek rövid ideig éltek, de nagy földrajzi elterjedésűek voltak), rendkívül fontosak a kőzetrétegek korának összehasonlításában és az érahatárok kijelölésében. A kihalási események, amelyek során az élővilág jelentős része eltűnik, gyakran szolgálnak természetes határként az érák vagy periódusok között, mivel drámai változásokat jeleznek a bolygó ökoszisztémájában.
A paleozoikum éra: az ősi élet korszaka
A paleozoikum, vagyis az óidei éra a fanerozoikum eon első és leghosszabb érája, amely mintegy 541 millió évvel ezelőtt kezdődött és 252 millió évvel ezelőtt ért véget. Ez a közel 290 millió éves időszak a komplex, többsejtű élet robbanásszerű megjelenésének és diverzifikációjának tanúja volt. A „paleozoikum” név szó szerint „ősi életet” jelent, és jól tükrözi az ebben az időszakban zajló evolúciós folyamatokat. Az éra a kambriumi robbanással indult, amely során szinte az összes ma ismert állattörzs megjelent a fosszilis rekordban.
Kambrium (541–485 millió évvel ezelőtt)
A kambrium a paleozoikum első periódusa, amely a kambriumi robbanásról híres. Ebben az időszakban jelentek meg az első komplex állatfajok, mint például a trilobiták, amelyek az ízeltlábúak ősei közé tartoznak, és az egyik legjellemzőbb vezérfosszíliái ennek a korszaknak. Az óceánok tele voltak diverz élőlényekkel, mint a brachiopodák, a puhatestűek és a primitív halak elődei. A szárazföld még nagyrészt élettelen volt, de az algák már megjelentek a part menti vizekben. A kontinensek elhelyezkedése jelentősen eltért a maitól, egy nagy őskontinens, a Gondwana dominált a déli féltekén.
Ordovícium (485–443 millió évvel ezelőtt)
Az ordovícium periódusban az élet diverzifikációja folytatódott. Megjelentek az első állkapocs nélküli halak, és a tengeri gerinctelenek, mint a graptoliták és a fejlábúak, virágoztak. Az első primitív szárazföldi növények is ekkor kezdtek megjelenni, bár még a víz közelében éltek. Az ordovícium végét egy nagy kihalási esemény jelölte, amelyet valószínűleg egy globális lehűlés és a tengerszint drasztikus csökkenése okozott, és amely a tengeri fajok mintegy 85%-át pusztította el.
Szilur (443–419 millió évvel ezelőtt)
A szilur periódusban az élet lassanként magához tért az ordovíciumi kihalás után. Fontos evolúciós lépések történtek: megjelentek az első állkapcsos halak, és a szárazföldi növényzet terjeszkedni kezdett, megnyitva az utat a szárazföldi élet további fejlődésének. Az első valódi edényes növények, mint a pszilofiták, ekkor jelentek meg, amelyek képesek voltak a vizet és a tápanyagokat a gyökerektől a levelekig szállítani. Az első szárazföldi ízeltlábúak, mint a pókok és skorpiók ősei, is ekkor hódították meg a szárazföldet.
Devon (419–359 millió évvel ezelőtt)
A devon, amelyet gyakran „halak korának” is neveznek, az óriási evolúciós ugrások periódusa volt. A halak rendkívül diverzifikálódtak, megjelentek a páncélos halak (placodermák) és a porcos halak (cápák és ráják ősei). A legfontosabb azonban a bojtosúszós halak megjelenése volt, amelyekből később a négylábúak, azaz a szárazföldi gerincesek kifejlődtek. A szárazföldi növényzet is hatalmasat fejlődött: megjelentek az első fák és erdők, amelyek gyökerestől megváltoztatták a szárazföldi környezetet. E periódus végén ismét egy kisebb kihalási esemény zajlott le, amely főleg a tengeri élővilágot érintette.
Karbon (359–299 millió évvel ezelőtt)
A karbon (szénkorszak) periódus a Föld történetének egyik legfontosabb időszaka a mai napig használt fosszilis energiahordozók szempontjából. Ebben a periódusban alakultak ki a hatalmas, mocsaras erdők, amelyekből a mai széntelepek jöttek létre. Az első hüllők is ekkor jelentek meg, amelyek a kétéltűektől eltérően már teljesen függetlenedtek a víztől a szaporodásuk során. Az ízeltlábúak gigantikus méreteket értek el a magas oxigénszintnek köszönhetően (pl. az óriás szitakötők, a Meganeura). A kontinensek tovább mozogtak, és elkezdődött a Pangea szuperkontinens kialakulása.
Perm (299–252 millió évvel ezelőtt)
A perm periódus a paleozoikum végét jelentette, és egy rendkívül száraz, kontinentális éghajlat jellemezte, ahogy a Pangea szuperkontinens összeállt. A hüllők, különösen a synapsidák (az emlősök ősei) domináltak a szárazföldön. A növényvilágban a páfrányfenyők és a tűlevelűek váltak uralkodóvá. A perm végén következett be a Föld történetének legnagyobb kihalási eseménye, a perm-triász kihalás, amely a tengeri fajok 96%-át és a szárazföldi gerinces fajok 70%-át pusztította el. Ennek okai valószínűleg egy hatalmas vulkáni tevékenységhez (szibériai trappok) és az ebből eredő klímaváltozáshoz köthetők.
A mezozoikum éra: a dinoszauruszok korszaka
A mezozoikum, vagyis a középidei éra a paleozoikumot követi, és mintegy 252 millió évvel ezelőttől 66 millió évvel ezelőttig tartott. Ez az éra, amelyet gyakran a dinoszauruszok koraként emlegetnek, az élet újbóli diverzifikációjának és a hüllők dominanciájának időszaka volt. A „mezozoikum” jelentése „középső élet”, ami a földtörténeti időskálán elfoglalt helyére és az életformák fejlődésére utal. A perm-triász kihalás után az élet új irányokba fejlődött, és új fajok hódították meg a szárazföldet, a vizet és a levegőt.
Triász (252–201 millió évvel ezelőtt)
A triász periódus a mezozoikum kezdetét jelölte, és az élet lassú felépülését hozta a perm-triász kihalás után. A túlélő fajok, különösen a hüllők, elkezdtek diverzifikálódni. Ekkor jelentek meg az első dinoszauruszok, bár még viszonylag kicsik voltak, és nem ők domináltak. A tengeri hüllők, mint az ichthyosaurusok és a plesiosaurusok, is ekkor hódították meg az óceánokat. Az első emlősök is a triászban jelentek meg, bár aprók és éjszakai életmódúak voltak. A Pangea szuperkontinens még egyben volt, ami száraz, kontinentális éghajlatot eredményezett. A triász végén ismét egy kisebb kihalási esemény zajlott le, amely számos kétéltűt és hüllőt érintett, megnyitva az utat a dinoszauruszok dominanciája előtt.
Jura (201–145 millió évvel ezelőtt)
A jura periódus a dinoszauruszok aranykora volt. Ekkor éltek a legnagyobb szárazföldi állatok, mint a sauropodák (pl. Brachiosaurus, Diplodocus), valamint a félelmetes ragadozók, mint az Allosaurus. A levegőt a pterosaurusok uralták, míg az óceánokban az ichthyosaurusok és plesiosaurusok mellett megjelentek az első modern cápák és ráják. Az első madarak, mint az Archaeopteryx, is ekkor fejlődtek ki a dinoszauruszokból. A Pangea elkezdett feldarabolódni, létrehozva a mai kontinensek elődeit, ami megváltoztatta az óceáni áramlatokat és az éghajlatot, hozzájárulva a trópusi esőerdők elterjedéséhez.
„A jura időszakban a Föld egy olyan mesebeli táj volt, ahol a hatalmas dinoszauruszok uralták a szárazföldet, az égboltot szárnyas hüllők szelték át, és az óceánokban tengeri szörnyek vadásztak. Ez volt a földi élet történetének egyik leglátványosabb fejezete.”
Kréta (145–66 millió évvel ezelőtt)
A kréta periódus a mezozoikum utolsó és leghosszabb periódusa volt. A dinoszauruszok továbbra is domináltak, ekkor éltek a legismertebb fajok, mint a Tyrannosaurus rex, a Triceratops és a Velociraptor. A levegőben a pterosaurusok mellett a madarak is egyre diverzifikálódtak. A legfontosabb növényvilági változás a virágos növények (angiospermák) megjelenése és elterjedése volt, ami alapjaiban változtatta meg a földi ökoszisztémákat és az állatvilág fejlődését, különösen a rovarokét. A kontinensek tovább távolodtak egymástól, kialakultak a mai óceánok, és a tengerszint viszonylag magas volt.
A kréta végén következett be a hírhedt kréta-tercier (K-T) kihalási esemény (ma már inkább kréta-paleogén, K-Pg kihalásnak nevezik), amelyet egy hatalmas aszteroida becsapódása okozott a mai Yucatán-félszigeten. Ez a katasztrófa globális éghajlatváltozást, tüzeket és savas esőket eredményezett, és a fajok mintegy 75%-ának, beleértve az összes nem madár dinoszauruszt, eltűnéséhez vezetett. Ez az esemény jelentette a mezozoikum végét és egy új éra kezdetét.
A kainozoikum éra: az emlősök korszaka
A kainozoikum, vagyis az újdei éra a fanerozoikum eon harmadik és jelenleg is tartó érája, amely 66 millió évvel ezelőtt kezdődött a kréta-paleogén kihalási esemény után. A „kainozoikum” jelentése „új élet”, ami tökéletesen leírja az ebben az időszakban zajló evolúciós folyamatokat: a dinoszauruszok eltűnésével az emlősök és a madarak vették át a domináns szerepet a szárazföldön, a levegőben és a tengerben is. Ez az éra tanúja volt az emberi faj megjelenésének és fejlődésének is.
Paleogén (66–23 millió évvel ezelőtt)
A paleogén periódus a kainozoikum elejét jelentette, és az élet felépülését hozta a K-Pg kihalás után. Az emlősök, amelyek korábban a dinoszauruszok árnyékában éltek, elkezdtek gyorsan diverzifikálódni és betölteni a megüresedett ökológiai fülkéket. Megjelentek az első patások, ragadozók és főemlősök. A madarak is jelentős fejlődésen mentek keresztül, és számos modern madárcsoport alakult ki. A klíma általában meleg és nedves volt, ami kedvezett az erdők elterjedésének. A kontinensek tovább mozogtak, kialakítva a mai elrendezésüket. Ebben a periódusban jelentek meg az első bálnák ősei is.
Neogén (23–2,6 millió évvel ezelőtt)
A neogén periódusban folytatódott az emlősök és madarak diverzifikációja. Ekkor jelentek meg az első modern típusú emlősök, mint a kardfogú tigrisek és az óriáslajhárok. Az emberi evolúció is ebben a periódusban vette kezdetét, az első hominidák (emberfélék) megjelenésével Afrikában. A klíma fokozatosan hűvösebbé és szárazabbá vált, ami a füves puszták elterjedéséhez vezetett, és új ökológiai fülkéket teremtett a legelő állatok számára. A kontinensek elérték a mai pozíciójukat, és a Himalája hegység is ekkor emelkedett fel az indiai szubkontinens és Ázsia ütközése következtében.
Negyedidőszak (2,6 millió évvel ezelőttől napjainkig)
A negyedidőszak a kainozoikum legfiatalabb és jelenleg is tartó periódusa. Két fő korszakra oszlik: a pleisztocénre és a holocénre. A pleisztocén, amelyet gyakran „jégkorszaknak” is neveznek, ismétlődő glaciális és interglaciális időszakokkal jellemezhető, amikor hatalmas jégtakarók borították a Föld nagy részét. Ekkor éltek a mamutok, gyapjas orrszarvúk és más megafauna, amelyek alkalmazkodtak a hideg éghajlathoz. Az anatómiailag modern ember, a Homo sapiens is a pleisztocénben jelent meg és terjedt el globálisan.
A holocén, amely mintegy 11 700 évvel ezelőtt kezdődött, a legutóbbi jégkorszak végével és a globális felmelegedéssel egy időben. Ez az az időszak, amelyben az emberi civilizáció kialakult és fejlődött, drámai hatást gyakorolva a bolygóra és annak ökoszisztémáira. A holocén az az időszak, amelyben jelenleg is élünk, és amelynek során az emberi tevékenység vált a legnagyobb geológiai erővé.
A prekambrium eon: a Föld korai története
Bár a fanerozoikum érái a komplex élet fejlődését írják le, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a prekambrium eon hatalmas időszakát, amely a Föld történetének túlnyomó részét öleli fel. A prekambriumot három eonra osztjuk: a Hádész, az Archaikum és a Proterozoikum eonokra, de gyakran egyszerűsítve egyetlen prekambriumként említik, mint a fanerozoikum előtti időszakot. Ez az időszak a Föld kialakulásától (kb. 4,54 milliárd évvel ezelőtt) a kambriumi robbanásig (kb. 541 millió évvel ezelőtt) tartott.
Hádész eon (4,54–4 milliárd évvel ezelőtt)
A Hádész eon a Föld születésének és legkorábbi, rendkívül forró és instabil időszakának felel meg. Ekkor szilárdult meg a Föld kérge, és alakultak ki az első óceánok a vulkáni tevékenység és az üstökösök által hozott víz hatására. Ebben az időszakban történt a Hold kialakulása is egy óriási becsapódás következtében. Az élet nyomai még nem találhatóak meg ebből az időszakból, de a bolygó alapvető geológiai és kémiai feltételei ekkor alakultak ki.
Archaikum eon (4–2,5 milliárd évvel ezelőtt)
Az Archaikum eon idején jelent meg az élet a Földön, méghozzá az első egysejtű, prokarióta szervezetek formájában. Ezek a baktériumok és archeák az óceánokban éltek, és valószínűleg a hidrotermális kürtők körüli környezetben fejlődtek ki. Ekkor alakultak ki az első kontinentális kéregdarabok, és megindult a lemeztektonika. A légkör még oxigénszegény volt, tele metánnal és szén-dioxiddal. A sztromatolitok, amelyek cianobaktériumok által épített réteges szerkezetek, az Archaikum legfontosabb fosszíliái.
Proterozoikum eon (2,5 milliárd–541 millió évvel ezelőtt)
A Proterozoikum eon a prekambrium leghosszabb és legváltozatosabb eonja. Ebben az időszakban zajlott le a „nagy oxigenizációs esemény”, amikor a cianobaktériumok fotoszintetikus tevékenysége révén az oxigén felhalmozódott a légkörben és az óceánokban. Ez a változás drámai hatással volt az élővilágra, lehetővé téve az aerob anyagcserét és az eukarióta sejtek megjelenését. A Proterozoikum végén jelentek meg az első többsejtű élőlények, az úgynevezett Ediakara-fauna, amelyek a kambriumi robbanás előfutárai voltak. Ekkor alakultak ki az első szuperkontinensek is, mint a Rodinia és a Pannotia.
A kihalási események szerepe az érahatárok kijelölésében
Amint azt már több alkalommal is említettük, a kihalási események kulcsfontosságúak a földtörténeti érák és periódusok határainak kijelölésében. Ezek a globális katasztrófák, amelyek során a fajok jelentős része rövid idő alatt eltűnik, drámai módon befolyásolják az élet fejlődését. Az öt legnagyobb, úgynevezett „öt nagy kihalás” mindegyike egy-egy periódus vagy éra végét jelöli:
- Ordovíciumi-szilur kihalás (kb. 443 millió évvel ezelőtt): A tengeri gerinctelenek nagy részét elpusztította, valószínűleg glaciális időszak és tengerszint-csökkenés miatt.
- Devon végi kihalás (kb. 359 millió évvel ezelőtt): Több fázisban zajlott, főleg a tengeri élővilágot érintette, valószínűleg anoxia és klímaváltozás okozta.
- Perm-triász kihalás (kb. 252 millió évvel ezelőtt): A Föld történetének legnagyobb kihalása, vulkáni tevékenység és az ebből eredő klímaváltozás miatt.
- Triász-jura kihalás (kb. 201 millió évvel ezelőtt): Számos nagy kétéltűt és hüllőt pusztított el, megnyitva az utat a dinoszauruszok felemelkedése előtt.
- Kréta-paleogén (K-Pg) kihalás (kb. 66 millió évvel ezelőtt): Aszteroida becsapódás okozta, eltörölve a nem madár dinoszauruszokat és számos más fajt.
Ezek az események nem csupán pusztítást hoztak, hanem lehetőséget is teremtettek. A fennmaradó fajok számára új ökológiai fülkék nyíltak meg, amelyek lehetővé tették az evolúciós diverzifikációt és új, domináns életformák megjelenését. Így minden kihalás egyben egy új éra vagy periódus kezdetét is jelenti, egy új fejezetet a Föld életének történetében.
Az emberi éra: az antropocén
A holocén periódusban, amelyben jelenleg élünk, az emberi tevékenység olyan mértékűvé vált, hogy sok tudós és környezetvédő felvetette egy új geológiai korszak, az antropocén szükségességét. Az „antropocén” szó „emberi újkort” jelent, és azt az időszakot írja le, amikor az emberi tevékenység (ipari forradalom, mezőgazdaság, urbanizáció, üvegházhatású gázok kibocsátása, fajok kihalása) globális léptékben megváltoztatta a Föld geológiai, éghajlati és ökológiai rendszereit.
Bár az antropocén még nem hivatalosan elfogadott geológiai időegység, a tudományos közösségben egyre nagyobb konszenzus alakul ki arról, hogy az emberiség által okozott változások már most is olyan mértékűek, hogy egyértelműen megkülönböztethetők a holocén korábbi részeitől. A javaslat szerint az antropocén kezdete az 1950-es évekre, az úgynevezett „nagy gyorsulás” időszakára tehető, amikor a globális népesség, az ipari termelés és a környezeti hatások exponenciálisan növekedni kezdtek. Az antropocén fogalma rávilágít az emberiség felelősségére a bolygó jövőjéért, és arra, hogy a földtörténeti érák alakulásában most először egyetlen faj vált a legfontosabb alakító tényezővé.
„Az antropocén nem csupán egy tudományos kifejezés, hanem egy figyelmeztetés is. Arra emlékeztet bennünket, hogy a Föld története nem csak a múlt, hanem a jelen és a jövő is, amelyet tetteinkkel alakítunk.”
Az érák szimbolikus jelentősége és a jövő
A földtörténeti érák nem csupán tudományos kategóriák, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírnak. Mindegyik éra egy-egy hatalmas történetet mesél el a Föld fejlődéséről, az élet hihetetlen alkalmazkodóképességéről és a bolygó dinamikus, folyamatosan változó természetéről. A paleozoikum az élet kezdeti diverzifikációját, a mezozoikum a hüllők és dinoszauruszok uralmát, a kainozoikum pedig az emlősök felemelkedését és az emberi civilizáció kialakulását szimbolizálja.
Ezek az időszakok emlékeztetnek bennünket arra, hogy a Föld történetében számos drámai változás, kihalás és újjászületés történt. A bolygó ökoszisztémái rendkívül rugalmasak, de vannak határok. Az érák tanulmányozása segít megérteni a jelenlegi klímaváltozást, a fajok kihalását és a környezeti problémákat egy szélesebb, geológiai perspektívában. A múlt megértése kulcsfontosságú a jövő megjósolásához és a fenntartható cselekvéshez.
A földtörténeti korbeosztás egy lenyűgöző rendszer, amely az idő mélységeibe kalauzol el bennünket, és rávilágít az élet és a bolygó összefonódó történetére. Az érák, periódusok és korok mind-mind egy-egy fejezetet jelentenek ebben a hatalmas könyvben, amelynek utolsó oldalait még mi magunk írjuk.
